Hamarosan megszületik az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy levélben is szavazhassanak a kettős állampolgárok a magyar parlamenti választáson.
A Népszabadság szerint az amerikai elnök kampánystábjának szakemberei segíthetik a szocialistákat felkészülni a választásokra.
Kósa Lajos szerint a választókerületi elnökeink több mint 80 százaléka képviselőjelölt lesz.
Fenyegetések érték az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjeit. A magyar jelölteket magyar riválisaik próbálják megfélemlíteni.
Az eddigi négy, pártszínekben induló jelölt után egy független is megméretteti magát a 10-es körzetben, Csikós Árpád is összegyűjtötte az ajánlócédulákat.
Időközi polgármester-választást tartanak június 17-én a Fejér megyei Enyingen, miután Pintér György polgármester április 5-én elhunyt.
Elképzelhető, hogy a Líbiában dúló törzsi összecsapások miatt el kell halasztani a júniusra tervezett alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat.
Három településen lesz időközi önkormányzati választás ma.
Két időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Dunaújvárosban, miután két közgyűlési képviselő elhunyt; május 13-án és július 1-jén is voksolnak a dunaújvárosiak - döntött szerdai ülésén a helyi választási bizottság.
A Csongrád megyei község polgármestere mintegy száz vokssal előzte meg a másik jelöltet az időközi választáson, a korábbi alpolgármestert, Farkas Jánost.
Milliókba kerülhet, ha bugyi lóg ki a szekrényből - Nem rumliadóról van szó