Újra pneumobil verseny lesz, most Egerben

Tizenkét hazai és három külföldi felsőoktatási intézmény jelentkezett az idén már harmadik megrendezett versenyre.

Újra pneumobil verseny lesz, most Egerben

Nemzetközi Rexroth Pneumobil versenyre ezúttal május 7-8-án Egerben kerül sor.

A közelmúltban lezajlott második zsűrizés alapján 34 csapat már fellélegezhet, hiszen a továbbjutás joga mellett megkapta a járgányok megépítéséhez szükséges pneumatikus elemeket is a társaságtól - közölte Németh Andrea Lulu.

A pneumobilok, vagyis a sűrített levegővel hajtott járművek az elmúlt évben négy versenyszámban – a konstrukció eredetisége, távolsági, gyorsasági és gyorsulási kategóriában mérhették össze erejüket.

A legújszerűbb, legötletesebb és legeredményesebben szereplő csapatok értékes tárgyjutalmakat és külföldi tanulmányutat nyerhettek. A kategórianyertes csapatok közül pedig a Bosch Rexroth vállalat vezetői választhatták ki azt a járművet, amely egy évig viselhette A Rexroth legjobb pneumobilja címet.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek