Ma terrort és félelmet láthatunk múltban, jövőben, jelenben, "ártatlan", premodern törzsek életét és egy műsort a 10 éves Terror Házáról.
Az általános visszaesést a köztévé sínylette meg leginkább.
Irak és Vietnam mellett lesz ma szó polgárjogi, vagyis öntudatháborúról, és egy jövőbeli, kissé egyoldalúról is.
A Marslakók című sorozatból a közönség még egy percet sem látott, mégis megrendeltek belőle több, mint négyszáz részt. A premier március 4-én lesz.
A Simpson család című rekorder sorozat 500. epizódját láthatta az amerikai közönség vasárnap este.
A fogyasztói társadalomnak furcsa és megszokott rituálékat veszünk ma át az állatok vérontásától az ecstasy tablettáig.
A film főszereplője két héttel a bemutató után börtönbe megy, a másiké csak a negyedik választás volt a szerepre, Oscart kapott - mik vannak.
Utánamegyünk kicsit a jetinek, megidézzük a mesterséges emlékeket Schawarzeneggerrel, majd zenét hallgatunk.
Levideózott halálugrás - Izgalmas hobbi, szemet gyönyörködtető táj
Február 22-től a mozikban.