Lamperth Mónika szerint a nemzeti együttműködés gondolatához méltatlan fiaskóval kezdi működését Orbán Viktor. Az MSZP közjogi kabinetjének vezetője hangsúlyozta: továbbra is az a véleményük, hogy a Fidesz fel akarja emelni 15 százalékkal a miniszterek fizetését. Véleménye szerint ezt bizonyítja a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslat.
A Fidesz szóvivője szerint az MSZP álhíreket gyárt. Szijjártó Péter közleményében azt írta, hogy a Fidesz törvényjavaslata alapján nem emelkedik, és nem csökken az új kormány tagjainak fizetése. A miniszteri fizetések tehát változatlanok maradnak, viszont - mivel az eddigi 16 helyett mindössze 8 miniszter lesz - a jövőben a kormánytagok kettő, egyes esetekben három korábbi miniszter munkáját végzik el egyedül - tette hozzá Szijjjártó.